Gyulai Húskombinát

Hirdetési, szponzori ajánlat.

Hirdetési, szponzori ajánlat.

Friss hírek

Hagyományos helyszínen a közel fél évszázados régi közvágóhíd, ma egyesület székházaként és a Gyulai kolbász történetét bemutató Húsipar történeti kiállításnak helyt adó épületében látta vendégül a sajtó képviselőit a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete.

Az esemény során Dinya Imre elnök és Hajdu József egyesületi tag adott tájékoztatást a következő témákban.

A 2008-ban helyreállított kiállítás a folyamatos fejlesztésnek és gyűjtőmunkának köszönhetően, mára Gyula egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága lett. A számos, látványos eszközzel gazdagodott gyűjteményből kiemelném az 1900-as évek kiállítási hangulatát elénktáró standrészletet. A Gyulai kolbász atyjaként tisztelt Stéberl András egykori boltját felelevenítő, korabeli eszközökkel berendezett húsbolti pultrészletet. A hagyományos, kézi húsfeldolgozás eszközei is új vitrinekben tekinthető meg. A külföldről érkező látogatókra gondoltak. Ők egy német és angol nyelven is megtekinthető14 perces rövidfilmből ismerhetik a kolbász és a húsipar történetét.

Az egyesület megalakulása óta tervezte a tradicionális Gyulai kolbász elkészítését. Ez most valóra vált. A hagyományos módon fűszerezett és elkészített kolbász egyenlőre nem kerül kereskedelmi forgalomba, azonban a Húsipari Múzeumban, valamint az egyesület által látogatott fesztiválokon, gasztronómiai eseményeken megkóstolható és megvásárolható. A sajtó jelenlévő képviselői a kóstolót követően elismerően nyilatkoztak a mára nemzetközi erdetvédelmet is kiérdemelt termékről.

Az egyesület az idei esztendőben is megrendezi a Gyulai Kolbász- és Sódarmustrát. A három éve útjára indított gasztronómiai fesztivál mára meghatározó és egyben szezonnyitója Gyula turisztikai kínálatának. A tradicionális élelmiszerek kedvelői március 16-18. között ismerhetik meg számos hazai és külföldi húsipari kiállító, kézműves és őstermelő hagyományos módon készített termékeit. A három nap során szórakoztató és gasztronómiai program közül választhatnak a látogatók. Ezek közül kiemelném a kolbász és sonkavásárt a hozzá kapcsolódó kolbász és füstöltáru versennyel. A városi helyszíneket is érintő Kolbász és Sonkatúrát, valamint az első alkalommal megrendezésre kerülő „Gyulai Médiagyúrást”, ami során helyi és országos médiák képviselői mérik össze kolbászkészítési képességeiket. A gyermekek szórakozásáról mini vidámpark, egész napos játszóház, pónilovagolási, míg a felnőtt korosztály néptánc és népzenei előadások, Dumaszínház, Ruzsa Magdi, Tabáni István, Dirty Slippers koncertek közül válogathat.

Találkozzunk a III. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrán!

 
Hirdetés

A Rendezvény Támogatói

 

gyulaihirlap_fejlec

gyulainfo

wellness-hotel-gyula 

Hírlevél

Értesüljön elsőként rendezvényünkről.










Látogatók száma
Tartalom találatai : 5650
Online Látogatók
Oldalainkat 1 vendég böngészi