Totó – az örökzöld népszerűség titka

Totó

Mostanában igen gyakran megfordult a fejemben, hogy hogy lehet az, hogy random retró játékok máig hihetetlen népszerűségnek örvendenek és nem csak az idősebb generációk körében. Nem tudom megérteni, hogyan alakulhatott ez így, de elmélkedéseim odáig vezettek, hogy kicsit utánajártam a dolgoknak annak érdekében, hogy ezt a jelenséget jobban megértsem. A Totó volt az, ami elindította bennem ezeket a gondolatokat, hiszen nagyon népszerű még most is, annak ellenére.

Nos, az emberek, mint kiderült mindigis szerették az olyan kikapcsolódási lehetőségeket, mint amilyen a Totó. Az emberiség igen korai szakaszaiban is voltak már minták, amelyek hasonló tevékenységeknek nyújtottak teret a társadalmakban.

A Totó egyébként Magyarországon 1947-ben indult, és ami nagyon érdekes, hogy a szervezett szerencsejáték születésnapja éppen akkor van, amikor ez a játék elindult, október 19-én. Szóval tényleg igazán érdekes dolgokat lehet ám kideríteni és tanulni a dolgok működéséről és hátteréről.

Tanulni nem csak a Totóról lehet

Sajnos nagyon gyakran fordul elő, hogy az emberek hetekig, hónapokig képesek úgy használni az internetet, hogy nem is használják ki rendesen a világháló által nyújtott lehetőségeket. Használjuk arra, hogy mások életének a részleteit lessük meg a közösségi médiában, és hogy össze-vissza fecsegjünk – persze mindennek megvan a maga helye és ideje, de nem használjuk arra, hogy a világról, vagy legalább a saját otthonunkról tanuljunk.

A tanulás felnőtt korban azért már nem épp olyan, mint az iskolában. Megtudhatunk szinte bármit, bármiről, bárkiről. Az pedig nem is lenne olyan nagy erőfeszítés, ha kitűznénk célul, hogy minden nap egy új dolgot tanuljunk meg a világról. Ezzel nem is terheljük túl magunkat hirtelen felbukkant elvárásokkal, de nem is telik úgy el nap, hogy ne tanultunk volna valami hasznosat és érdekeset.